Pan-Optika Kft.

Menu
HU DE EN

Blog

Éles látás – jó tanulás

A gyermekek látásának folyamatos ellenőrzése kiemelkedően fontos. Kisgyermekkorban rengeteg változáson, fejlődési szakaszon esik át a szem, akár rövid idő alatt is kialakulhat a látás rendellenessége vagy szembetegség. 

Az első hat év

Egy gyermek látásának egyik legmeghatározóbb időszaka az első hat év. Mire iskolaérett lesz, a szeme a legjelentősebb fejlődési szakaszokon átesik, ez viszont nem jelenti azt, hogy ha addig nem alakul ki valamilyen rendellenesség, és ezután sem fog.

A hazai rendszer szerint először havonta, majd évente, végül kétévente esnek át a gyerekek látásszűrésen. Gyermekeink látása a mi felelősségünk! Amennyiben a védőnő vagy a házi gyerekorvos bármilyen rendellenességet talál, fontos, hogy komolyan vegyük a problémát, hiszen nagyon rövid idő alatt akár komoly elváltozások is kialakulhatnak.

Fontos szempont a témában az is, hogy bár a látásszűrés során a legtöbb problémára fény derül, a végső diagnózis felállításához szakember segítségét kell kérni. Képzett szakemberek, szemorvosok és optometristák képesek csak a tényleges probléma megnevezésére, így érdemes mielőbb gyermekekkel is foglalkozó optikát keresnünk a környékünkön.

Érdemes rendszeresen tesztelnünk nekünk is gyermekünk látását otthon. Elég, ha figyeljük, milyen közelségben tartja a könyvet, valamint, hogy milyen messziről ismer fel betűket, formákat. Így azt is megelőzhetjük, hogy egy esetleges, nem időben észrevett látásromlás befolyásolja gyermekünk teljesítményét az iskolában, vagy akár a sportolás közben.

Bizonyos időközönként figyeljük meg, gyermekünk milyen távolságról olvas, játszik, vagy milyen messziről ismer fel tárgyakat, számokat. Így hamarabb észrevesszük, ha változik látása.
A modern kori változások

A modern kor vívmányai a rengeteg pozitívum mellett negatívumokat is rejtenek magukban. Már egészen pici kortól kezdve a gyermekek tableten néznek mesét, azon játszanak, majd a számítógépük és a telefonjuk lesz a legjobb barátjuk. A kék fény okozta problémákról itt írtunk, de a 40 centiméteres olvasási távolság betartása is fontos.

A sok közelre fókuszálás nagyon fárasztja, igénybe veszi a szemet, amire a legjobb megoldás az, ha megtanítjuk gyermekünknek, hogy bizonyos időközönként fókuszáljanak távolabbi tárgyakra, pontokra is. A 20-20-20-as szabály értelmében például érdemes 20 percenként legalább 20 másodpercig egy 20 láb (6 méter) messzi tárgyra fókuszálni, ablakon keresztül az eget nézni.

Tanítsuk meg gyermekünknek, hogy milyen távolságról érdemes a könyvet vagy a számítógépet nézni.
A szemmagasság fontossága

A képernyő elhelyezkedése is fontos szempont: a kijelző maximum szemmagasságban legyen. Érdemes kék fényszűrős szemüveget választanunk gyermekünknek, amellyel későbbi, komoly szembetegségek kialakulásának kockázatát is csökkenthetjük. A szemüvegen kívül a minél több kültéri elfoglaltság is sokat segíthet: a sportolás, a kirándulás is hozzájárul gyermekünk szeme egészségének megőrzéséhez.

Iskolakezdési, és gyermek szemüveglencse akciónkat itt találja.

Jelentse be gyermekét szemvizsgálatra. Üzleteink elérhetőségét itt találja.

Forrás:https://szeretemaszemem.hu/eles-latas-jo-tanulas/?fbclid=IwAR224psaDiUEjPuZqp4BbCpAKht4aIdfQiaOCipj9l9zDnVhhIA4Bqasdos

Címkék

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

További cikkeink