1
2
Fiziológiai illúziók
A fiziológiai illúziók, mint a ragyogó fényeket követő utóképek vagy a túlzottan hosszan váltakozó minták adaptálódó ingerei (feltételes perceptuális utóhatás), feltehetőleg hatást gyakorolnak a szemek és az agy egy jellegzetes típusának túlzott ingerlésére – világosság, dőlés, szín, mozgás stb. Az elmélet szerint az ingereknek egyedi meghatározott idegi útjai vannak a vizuális folyamat korai szakaszaiban, és egy, vagy egy néhány csatorna intenzív vagy ismétlődő ingerlése okoz egy fiziológiás egyensúlybillenést, amely módosítja az észlelést.
Két tipikus példa:
A Hermann-rács (1. kép), ahhol a világos sávok kereszteződéseiben apró szürke körök jelennek meg, amik a valóságban persze nincsenek ott.
A Mach-sávok (2. kép), ahol változó fényerősségü sávok követik egymást. Egy sávon belül a fényerősség minden ponton egyenlő, mégis ha jobban megnézzük, akkor úgy érzékeljük, mintha az adott sáv sötétebb mező felöli oldala világosabb lenne, illetve a sáv világosabb mező felöli oldala sötétebb lenne.
